Homoródalmási befogás

Fogytán az ivóvíz Udvarhelyszéken

Homoródszentmárton község magasabban fekvõ falvaiban ismét „vízórarendet" kellett készíteni, mivel a gyenge hozam miatt egyes házaknál, illetve a tömbházak emeletein nem volt folyamatos ivóvíz-ellátás. A polgármester szerint nincsenek akkora gondok, mint tavaly, de indokoltnak látta kihívni a Harvíz Rt. szakembereit, akik hozzáláttak az egyik begyûjtõ feljavításához. Farkaslakán is 25 éves probléma a folyamatos ivóvíz-ellátás, nagyon sok háznál nincs vízóra, az önkormányzat kedden dönt arról, hogy egy helyi befektetõnek adják át a rendszert vagy sem. Kányádban új kutakat ásnak, víz után kutatnak.

Udvarhelyszéken kevés az olyan falu, ahol nem jelent gondot az állandó ivóvíz-ellátás a csapadékhiány miatt. Alig pár napja nem esett jelentõs mennyiségû esõ, és többek közt a Homoródszentmárton, Farkaslaka és Kányád községhez tartozó települések lakói is ugyanazon problémával küszködnek. Szentmárton önkormányzata tavaly augusztusban adta át a Harvíz Rt. vízszolgáltatónak azt a rendszert, amely nyolc forrás vizét szabadeséssel egy 20 köbméteres tartályba gyûjti, majd onnan a víz megtisztítva kerül a háztartásokba. Ha csökken a források hozama, a vízellátás is akadozik.

Annyit kellene használni, amennyire valóban szükség van

„Mivel az én házam is az átlagosnál magasabban van Szentmártonban, és a források vizeit többfelé kell szétosztani, nálam sincs egész nap vízellátás. Meg kell tanulnunk takarékoskodni a vízzel, nem volna szabad öntözni és autót mosni, mert megtörténhet, hogy késõbb ennyi sem lesz" – magyarázta Kerekes Péter, Homoródszentmárton község polgármestere. Elmondta, már a csíkszeredai tûzoltóságtól is kaptak felhívást arra vonatkozóan, hogy spóroljanak, mivel tavaly és tavalyelõtt is az õ segítségüket kellett kérniük, akkora aszály volt. Gyepesben is ki van már száradva a patak, Homoródremetén is vékonyan csordogál – tudtuk meg a polgármestertõl.

„Nekünk kötelességünk a háztartásokat ellátni vízzel, és biztosítani a napi két liter ivóvizet személyenként, de sokan úgy gondolkodnak, hogy mivel ez is egy szolgáltatás, bátran engedhetik a vizet. Igen ám, de mi lesz, ha egyszer csak elapadnak a források?" – tette fel a kérdést az elöljáró. Recsenyéden, Homoródszentpálon és Homoródszentpéteren 13-tól 18 óráig egyáltalán nincs víz, Homoródszentmártonban pedig 18-tól 22-ig. Megtudtuk, hogy a kútásással is próbálkoztak az itt lakók, de többnyire csak sós vizet találtak. A vízszolgáltatás ilyen körülmények között még kísérleti fázisban van a Homoród mentén, most derül ki, hogy mennyi ideig elég az a víz, ami ezekbõl a forrásokból folyik.

Javításokat végez a szolgáltató

Ottjártunkkor kiderült, hogy szivárgás volt a Homoródalmáshoz közeli vízgyûjtõnél. Farkas Lajossal, a Harvíz Rt. fõmérnökével a helyszínen beszélgettünk. „Ebbe a tartályba óránként egy köbméter víz gyûl, ám ez az utóbbi idõben csökkent, ezért kijöttünk, és kiástuk a földet a meglévõ vezeték mentén. Kiderült, hogy az itt lévõ nád gyökerei kilyukasztották a csövet, azon keresztül szivárgott el a víz. Eddig nem volt mindegyik forrás befogva, ezen is változtatunk, valamint a gyûjtõtartályt is kibéleljük, hogy ott se vesszen el a víz" – magyarázta a fõmérnök, és körbevitt a terepen.

Szerinte az egyik fõ probléma az, hogy nagyon sok állattartó gazda kint itatja az állatait az erdõk alatt, tehát még azelõtt csökken a források hozama, hogy belekerülne a vezetékbe. „Nagyon nehéz megértetni az emberekkel, hogy ha az állatok összetapossák a vízlelõhelyeket vagy máshová terelik a forrásokat, akkor mi szolgáltatóként nem tudnunk több vizet adni, mint amennyi van" – fejtette ki Farkas.

Farkaslakán minden második nap van víz

Olvasóink jelezték, hogy a Farkaslakához tartozó Szentléleken is problémák vannak a vízellátással. Kovács Lehel, a község polgármestere érdeklõdésünkre elmondta, hogy sajnos nem új keletûek Farkaslakán a vízellátási gondok. „Itt még mindig az a probléma, hogy nem mindenkihez van vízóra szerelve, így gyakorlatilag nem tudjuk ellenõrizni, hogy ki mennyit fogyaszt. Egyelõre arról sikerült dönteni, hogy a meglévõ rendszert átadjuk egy helyi szolgáltatónak, amely majd kezeli és mûködteti, a hiányosságokat pedig pótolja" – adta tudtunkra a polgármester, majd hozzátette, a vízvezetékrendszer átadásáról kedden dönt a farkaslaki önkormányzat. Elmondta, hogy a jelenlegi „vízórarend" szerint egyik nap Malomfalván, Székelyszentléleken és Bogárfalván van víz, másik nap pedig Farkaslakán. „Sajnos ez egy 25 éves probléma a községben, majdnem naponta telefonálnak a vízhiány miatt a hivatalba, ezzel a döntéssel végre különválasztódik a vízvezetékrendszer és a polgármesteri hivatal" – summázott az elöljáró.

Kutakat ásnak Kányádban

A Kányád községhez tartozó Égében és Székelydályában is elapadtak a források, a vezetékeken – amelyeket alig két éve építettek ki – ma már nem folyik a forrásvíz. Miklósfalván szintén korlátozni kell a szolgáltatást, attól függõen, hogy mennyi gyûlt össze a tározóba, az is elõfordulhat, hogy naponta csak pár óráig van vízszolgáltatás – tudtuk meg György Sándortól, a község polgármesterétõl.

„Folyamatosan keressük a vizet, minden régen használt kutat kipucolnak az emberek, ha kell, újakat ásnak, minden vizet felfognak, ami használható" – mondta érdeklõdésünkre az elöljáró. A polgármesterek mindegyike egyetértett abban, hogy spórolni kell a vízzel, ugyanis nem biztos, hogy a közeljövõben nagyobb mennyiségû csapadék lesz a térségben.

Forrás: Udvarhelyi Híradó

Szerkesztette: Simon Eszter, 2013.07.30.