Két hete nincs víz Szentegyházán, a helybéliek által cigányblokkoknak nevezett tömbházakban, mindenki onnan próbál vízhez jutni, ahonnan tud. A lakók a kolerától tartanak, egyikük szerint több gyerek sárgasággal került kórházba. A helyzet reménytelen.
A tartozások miatt a helyi vízszolgáltató vállalat elzárta két szentegyházi tömbház fõcsapjait, így közel félszáz család maradt víz nélkül, egyre reménytelenebb helyzetbe kerülve, ugyanis többségük segélybõl él, és abból esélyük sincs rendezni a több esetben jelentõs összegû tartozást.
Néhány napja vágta le a vizet a Harvíz Rt., mert nagyok a tartozások – mondta el megkeresésünkre Rusz Sándor, Szentegyháza polgármestere, azt is közölve, hogy az egyik tömbházban, amelyben garzonlakások vannak, a negyvenezer lejt is meghaladja a felhalmozódott tartozások összértéke. Itt csak egy fõ vízóra van, a lakótársulás így kötötte meg a szerzõdést a szolgáltatóval. A közelében található, a József Attila utca 11-es számú tömbházában vannak egyéni vízórák, ám ott a lakók nem engedték be a háztartásokba a vízszolgáltató munkatársait, hogy csak a tartozóknál zárják el a vízcsapokat, így ott is a fõcsapot zárták el.
A polgármester egyetért azzal, hogy a tartozóknál felfüggesszék a szolgáltatást, de – mint mondta – abban talán tévedett a vízszolgáltató, hogy azoktól is megvonta, akik nem tartoznak, kapott is tõlük panaszokat. A lakók arra is panaszkodtak, hogy túlszámlázták számukra a vizet, de – igaz ugyan, hogy a késedelmi kamat magas – számítógépes program tartja nyilván a tartozásokat és azzal nem lehet csalni – magyarázta a polgármester, aki kedden nem tartózkodott otthon de azt mondta, miután hazaérkezik, valószínûleg Hargita megye kormánybiztosához fordul, hogy számba vegyék, milyen megoldási lehetõség van a problémára.
Két hete víz nélkül
A József Attila utcai tömbházban többségében sokgyerekes családok élnek, kevés pénzbõl. Legalább öt-hat kisebb-nagyobb gyerek álldogál a tömbház elõtt, ez az, ahol nincs víz, mondják kérdésünkre, de a legfelsõ szintrõl már kiáltja egy középkorú nõ, hogy menjünk fel, mert megmutatja a nem tudni milyen listát. A tömbház körül nagy a sár, emiatt a seszínû, ázó és málladozó vakolatú épület lépcsõházában is nagy a kosz. Az egész tömbház nagyon lelakott, szinte minden bejárati ajtó – többségük hõszigetelt – nyitva van. Az elsõ emeleten hangos latin zene szól, a harmadik emeleten festéksprayjel firkálta valaki a lépcsõház falára, hogy Rió, a hangulat viszont nem éppen karneváli, és nem is a foci-vb tüzelte fel a lakókat.
Máskor le szoktak önteni egy-két veder vizet a lépcsõn, hogy lemossa a koszt, ám nincs víz, már két hete – mondja Zsuzsanna, aki a lista miatt hívott fel, és a rendetlenség, mosatlan ruhák miatt szabadkozik, miközben beinvitál lakásába. Amikor megkapták, hason kellett becsúszni, annyira rossz állapotban volt – meséli –, azóta viszont felújították, a mosdóban piros-fehér padló- és falicsempe, hasonló színû zuhanyfülke, üvegkagyló, ám a csapból egy csepp víz sem folyik, a zuhanyzó pedig a szennyes tárolására szolgál. Az egyszobás lakás szõnyegét fel kellett szednie, mert asztmás, és a vízhiány miatt nem tudja tisztán tartani, a por viszont súlyosan veszélyezteti egészségét. Kétszáztíz lejes segélybõl él, a gyógyszerét nem tudja megvenni, de rohamosan halmozódó tartozását sem tudja kifizetni. Ez a szolgáltató május 26-ai kimutatása szerint akkor valamivel több mint 270 lej volt, de a hétfõn kapott újabb értesítés szerint már 370 lej, így a lakók hiába egyeztek ki a Harvízzel havi ötven lejes részletek befizetésérõl, a tartozás kétszer annyit kamatozik ugyanannyi idõ alatt – panaszolja a nõ és szomszédja, Ica. Utóbbi epilepsziában szenved, ha rosszul lesz, hideg víz híján az sincs, amivel magához térítsék – mondja. A lista – amely a tartozásokat sorolja – szerint neki több fizetnivalója van, tizenhat család összesen majdnem tízezer lejjel tartozik a májusi kimutatás szerint. Vizük csak akkor lesz, ha az elmaradásnak legalább a felét törlesztik, ám az olyan ütemben nõ, hogy erre esély sincs.
Esõre várva
Vizet mindenki onnan szerez, ahonnan tud, ez így megy már két hete a két, szegények lakta tömbházban. Van, aki még tud kérni a szomszédos tömbházakból, de csak annyit, amivel szomját olthatja, esetleg fõzni tud. Ne tudjuk meg, honnan hozzák a vizet vécéöblítésre, kezd bele Ica, aztán mégis elmondja, hogy egy gödörben összegyûlt vízbõl töltik meg pillepalackjaikat. A vízszolgáltatás felfüggesztése utáni napokban a közeli temetõbõl hordtak maguknak vizet, mivel azonban az is mérõórán átfolyó vezetékes víz, az egyház kénytelen volt elzárni a csapokat, akkor kellett mindenki egyéni megoldást találjon vízproblémájára. Ennek már tizenkét napja.
A tömbház lakói már a fertõzések felbukkanásától tartanak, Zsuzsanna kolerát emleget, és egy esetleges gócpont kialakulása nem is annyira valószerûtlen, hiszen a vízcsapok elzárásával két zsúfolt tömbház lakói, öt-, hatgyerekes családok zuhantak vissza a civilizációs skálán majdnem középkori körülmények közé. Korábban ha eldugult a szennyvízcsatornájuk, akkor is maguknak kellett azt megoldaniuk, most pedig olyan vízvezetékeken zárta el a csapokat a szolgáltató, amiket a lakók vásároltak és szereltettek be, ugyanis az önkormányzat csak a tömbházig vezette el a vizet – panaszolta el a két középkorú nõ. Éppen emiatt nem is tudták volna egyénileg elzárni a háztartásokban a vizet, hiszen ha az egyikben elzárják, a fölötte található lakásokba se jut víz.
Noha a tömbházakban vezetékes víz nincs, a lépcsõházablakokon állandóan beesik az esõ, ugyanis legjobb esetben is csak az ablakkeret maradt meg a korábbi nyílászárókból. Az esõnek azonban most minden cseppje szinte kincset ér, a lakók az esõvízcsatornából folyó vizet is felfogják. Van, aki a patak vizét issza, de a gödörbõl is hordják, több gyerek kórházba is került már sárgasággal, mondja az egyik lakó, aki a csatorna mellett állva egy felmosóvederbe gyûjti háztartási célokra az esõvizet.
Széchely István: Udvarhelyi Híradó, 2014. június 25.
